Zeneszerző

A zeneszerző alkotóművész, aki zenét alkot, komponál, vagyis zenei kompozíciót hoz létre. A fogalom használata legtöbbször feltételezi azt, hogy a zene létrehozásának folyamatában a zene gondolatban való megszerkesztésének, kidolgozásának tevékenysége elkülönül annak előadásától, megszólaltatásától. Ebben az esetben a zeneszerző a művét valamilyen formában lejegyzi, megszólaltatása ennek alapján egy vagy több erre szakosodott személy, zenei előadóművész – hangszeres zenész, énekes – feladata.

A népszerű zenében, szórakoztatózenében, dzsesszben gyakran nincs szükség bonyolult szerkesztési tevékenységre, ilyenkor a zeneszerző – dalszerző – dallamát, zenei ötletét, témáját egyszerűen hallás alapján is reprodukálhatják, sőt újraalkothatják a zenészek. A zenei kompozíció e műfajokban részben vagy teljes egészében kollektív alkotófolyamat gyümölcse is lehet. A zeneszerző személyének ezekben az esetekben sokszor inkább szerzői jogi, mint alkotóművészi jelentősége van.

A zeneszerző lehet ismeretlen is, függetlenül attól, hogy zeneművét lejegyezte valaki vagy sem. Jó példa erre a népdal, de találunk ismeretlen szerzőt a klasszikus zeneirodalomban is.

Más nyelveken
English: Composer
адыгабзэ: Орэдус
Afrikaans: Komponis
Alemannisch: Komponist
aragonés: Compositor
العربية: ملحن
asturianu: Compositor
azərbaycanca: Bəstəkar
Boarisch: Komponist
беларуская: Кампазітар
беларуская (тарашкевіца)‎: Кампазытар
български: Композитор
বাংলা: সুরকার
bosanski: Kompozitor
català: Compositor
Cebuano: Kompositor
Чӑвашла: Композитор
Cymraeg: Cyfansoddwr
dansk: Komponist
Deutsch: Komponist
Ελληνικά: Συνθέτης
Esperanto: Komponisto
español: Compositor
eesti: Helilooja
euskara: Musikagile
فارسی: آهنگساز
français: Compositeur
furlan: Compositôr
Frysk: Komponist
עברית: מלחין
hrvatski: Skladatelj
interlingua: Compositor
Bahasa Indonesia: Komponis
íslenska: Tónskáld
italiano: Compositore
日本語: 作曲家
la .lojban.: zgifi'i
Basa Jawa: Komponis
ქართული: კომპოზიტორი
қазақша: Сазгер
한국어: 작곡가
kernowek: Composydh
Кыргызча: Композитор
Lëtzebuergesch: Komponist
lietuvių: Kompozitorius
latviešu: Komponists
олык марий: Семлызе
македонски: Композитор
Bahasa Melayu: Penggubah lagu
မြန်မာဘာသာ: တေးရေးဆရာ
Nāhuatl: Cuīcapixqui
Plattdüütsch: Komponist
Nederlands: Componist
norsk nynorsk: Komponist
norsk: Komponist
occitan: Compositor
Livvinkarjala: Säveldäi
polski: Kompozytor
português: Compositor
Runa Simi: Takichaq
română: Compozitor
русский: Композитор
Scots: Componer
srpskohrvatski / српскохрватски: Kompozitor
Simple English: Composer
slovenčina: Hudobný skladateľ
slovenščina: Skladatelj
Soomaaliga: Hal Abuur
shqip: Kompozimi
српски / srpski: Композитор
svenska: Kompositör
тоҷикӣ: Композитор
Tagalog: Kompositor
Türkçe: Besteci
татарча/tatarça: Композитор
українська: Композитор
oʻzbekcha/ўзбекча: Bastakor
Tiếng Việt: Nhà soạn nhạc
Winaray: Kompositor
მარგალური: კომპოზიტორი
ייִדיש: קאמפאזיטאר
中文: 作曲家
Bân-lâm-gú: Chok-khek-ka
粵語: 作曲家