Tenisz
English: Tennis

Tenisz
US Open 2007, Maria Sharapova serving.jpg

Legfelsőbb vezető testületNemzetközi Teniszszövetség
Első játék19. század
ÉrintésNincs
Csapat létszámaEgyéni vagy páros
LabdaTeniszlabda
Olimpiai1896–1924, 1988–napjainkig

A tenisz ütővel játszott labdajáték, amely egyes vagy páros formában játszható. A játék célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne legyen képes. A teniszben játékokat (angolul game), illetve játszmákat (szett, angolul set) kell nyerni. Az előre meghatározott számú szettet nyerő játékos vagy páros nyeri a mérkőzést.

A tenisz őse egy francia eredetű labdajáték, a jeu de paume Angliában vált népszerűvé, és ott fejlődtek ki a ma is űzött játék szabályai. Az első tenisztornát is ott rendezték, 1876-ban. 1877-től rendezik folyamatosan a ma is a legerősebbek közé tartozó wimbledoni tornát. Amerikában 1881-ben rendezték meg a mai US Open, Párizsban 1891-ben a mai Roland Garros és Ausztráliában 1905-ben a mai Australian Open elődjét. Ma is ez a négy torna a legrangosabb, és együttesen a Grand Slam nevet viselik. Kiemelkedő eredménynek számít bármelyik egyéni Grand Slam-torna megnyerése, és a legnagyobb dicsőség, ha valaki egy naptári éven belül nyeri meg mind a négy nagy tornát. 2017-ig ez csupán öt versenyzőnek sikerült. Azt, hogy pályafutása során legalább egyszer mind a négy tornát sikerült megnyernie, a tenisz történetében további 12 játékos mondhatja el magáról.[1]

A hivatásos teniszezők érdekeinek képviseletére alakult szervezetek – az ATP a férfiak, a WTA pedig a nők számára – külön rendezik a versenyeket, és tartják nyilván a ranglistapontokat. A tenisz nemzetközi szervezetének, az 1913-ban alakult Nemzetközi Teniszszövetség (ITF)-nek 210 nemzeti szövetség a tagja. Az ITF szervezi az országok közötti csapatversenyeket: a férfiaknál Davis-kupa, a nőknél Fed-kupa, valamint a vegyes összetételű csapatok számára rendezett Hopman-kupa-versenyeket, és felügyeli a Grand Slam-tornákat. Az ATP és a WTA magasabb díjazású versenyeinek kiegészítéseként versenyeket szervez az alacsonyabb ranglistahelyezéssel rendelkezők, valamint a fiatalok számára. Az ITF szervezésében zajlanak a 18 év alattiak különböző korosztályai, valamint a szeniorok és a kerekesszékes versenyzők számára rendezett versenyek.[2] A tenisz 1896–1924 között, majd 1988-tól ismét a nyári olimpiák része.

Kialakulását követően a tenisz sokáig az arisztokrácia és a tehetősebb rétegek sportja volt. Mára közkedvelt sport és szabadidős tevékenység lett, megnőtt az amatőrök száma, minden korosztály, minden társadalmi réteg űzheti. A problémát elsősorban a pályák korlátozott száma jelenti, s ez persze a költségeket is növeli, mert maga a felszerelés egyébként nem különösebben drága.[3]

Más nyelveken
English: Tennis
Afrikaans: Tennis
Alemannisch: Tennis
aragonés: Tenis
Ænglisc: Tennis
العربية: كرة المضرب
مصرى: تنس
asturianu: Tenis
azərbaycanca: Tennis
تۆرکجه: تنیس
башҡортса: Теннис
Boarisch: Tennis
žemaitėška: Tenėsos
беларуская: Тэніс
беларуская (тарашкевіца)‎: Тэніс
български: Тенис
বাংলা: টেনিস
brezhoneg: Tennis
bosanski: Tenis
català: Tennis
нохчийн: Теннис
کوردی: تێنیس
čeština: Tenis
Чӑвашла: Теннис
Cymraeg: Tenis
dansk: Tennis
Deutsch: Tennis
Zazaki: Tenis
Ελληνικά: Αντισφαίριση
Esperanto: Teniso
español: Tenis
eesti: Tennis
euskara: Tenis
estremeñu: Tenis
فارسی: تنیس
suomi: Tennis
Võro: Tennis
føroyskt: Tennis
français: Tennis
Frysk: Tennis
Gaeilge: Leadóg
贛語: 網球
galego: Tenis
客家語/Hak-kâ-ngî: Mióng-khiù
עברית: טניס
हिन्दी: टेनिस
Fiji Hindi: Tennis
hrvatski: Tenis
Kreyòl ayisyen: Tenis
հայերեն: Թենիս
Արեւմտահայերէն: Թենիս
Bahasa Indonesia: Tenis
Interlingue: Ténnis
Ilokano: Tenis
Ido: Teniso
íslenska: Tennis
italiano: Tennis
日本語: テニス
Jawa: Tènes
ქართული: ჩოგბურთი
Qaraqalpaqsha: Tennis
Kabɩyɛ: Teniisi
қазақша: Теннис
ಕನ್ನಡ: ಟೆನ್ನಿಸ್
한국어: 테니스
kurdî: Tenîs
Кыргызча: Теннис
Latina: Teniludus
Lëtzebuergesch: Tennis
лезги: Теннис
Lingua Franca Nova: Tenis
Limburgs: Tennis
lietuvių: Tenisas
latviešu: Teniss
македонски: Тенис
മലയാളം: ടെന്നീസ്
монгол: Теннис
मराठी: टेनिस
Bahasa Melayu: Tenis
Mirandés: Ténis
Plattdüütsch: Tennis
नेपाल भाषा: टेनिस
Nederlands: Tennis
norsk nynorsk: Tennis
norsk: Tennis
Sesotho sa Leboa: Thenisi
occitan: Tennis
Livvinkarjala: Tennissu
ਪੰਜਾਬੀ: ਗੇਂਦ-ਛਿੱਕਾ
Picard: Tennis
Deitsch: Tennis
polski: Tenis
پنجابی: ٹینس
português: Ténis
rumantsch: Tennis
română: Tenis
русский: Теннис
русиньскый: Теніс
Kinyarwanda: Tenisi
संस्कृतम्: टेनिस्-क्रीडा
саха тыла: Теннис
ᱥᱟᱱᱛᱟᱲᱤ: ᱴᱮᱱᱤᱥ
sardu: Tennis
sicilianu: Tennis
Scots: Tennis
srpskohrvatski / српскохрватски: Tenis
සිංහල: ටෙනිස්
Simple English: Tennis
slovenčina: Tenis
slovenščina: Tenis
Gagana Samoa: Tenisi
Soomaaliga: Ciyaarta Teeniska
shqip: Tenisi
српски / srpski: Тенис
Sunda: Ténis
svenska: Tennis
Kiswahili: Tennis
ślůnski: Tyńis źymny
தமிழ்: டென்னிசு
తెలుగు: టెన్నిసు
тоҷикӣ: Теннис
Türkmençe: Tenis
Tagalog: Tennis
Türkçe: Tenis
татарча/tatarça: Теннис
українська: Теніс
اردو: ٹینس
oʻzbekcha/ўзбекча: Tennis
Tiếng Việt: Quần vợt
West-Vlams: Tennis
walon: Tenisse
Winaray: Tenis
吴语: 网球
მარგალური: ჩოგანბურთი
ייִדיש: טעניס
Yorùbá: Tẹ́nìs
中文: 网球
Bân-lâm-gú: The-ní-suh
粵語: 網球