Spanyol armada

A győzhetetlen armada

A spanyol armada, (le)győzhetetlen armada vagy egyszerűen nagy armada ( spanyolul: Armada Española [spanyol armada]; Grande y Felicísima Armada [„hatalmas és nagyon szerencsés hajóhad”]; Armada Invencible [„legyőzhetetlen hajóhad”]) II. Fülöp spanyol király 1588-ban Anglia ellen küldött hatalmas flottájának közkeletű neve.

Az Armada Medina Sidonia hercege parancsnoksága alatt Lisszabonból kiindulva Anglia partjaihoz hajózott. A La Manche csatornában tengeri viharok és az angol flotta tépázták, és sem Angliában, sem (az akkor spanyol uralom alatt lévő) Hollandiában nem sikerült partra szállnia. Az uralkodó szelek visszafordulni sem engedték, ezért 1588 viharos nyarán a flotta kénytelen volt körülhajózni a Brit-szigetek és Írország partjait, így próbálva meg visszatérni Spanyolországba. Az út során a hajók és a legénység nagy része odaveszett, és a hajóhad maradéka vert seregként tért vissza az anyaországba.

Az elszenvedett vereség súlyos csapás volt az akkoriban a nyugati világ szuperhatalmának számító Spanyol Birodalomra, fordulópontot jelentett a tengeri hadviselés történetében, és jelentősen hozzájárult Anglia, mint tengeri hatalom felemelkedéséhez.

Előzmények

II. Fülöp spanyol király

A XVI. század második felében a Spanyol Birodalom fénykorát élte. V. Károly több földrésznyi birodalma felett „soha nem nyugodott le a nap”. Utódja, a bigottan katolikus II. Fülöp uralma alatt tovább folytatódott a spanyol szuperhatalom virágzása. A meghódított Újvilágból látszólag kifogyhatatlanul özönlött be az arany és ezüst, spanyol uralom alatt nyögtek a gazdag németalföldi kereskedővárosok, 1571-ben a kereszténység bajnokaként Don Juan de Austria, a király féltestvére vezetésével Lepantónál történelmi vereséget mértek az Oszmán Birodalomra, és 1580-ban elfoglalták és a birodalomhoz csatolták Portugáliát. A sok háborúskodás kimerítette ugyan az államkincstárat, és az abszolutisztikus módszerekkel uralkodó Fülöp ellen egyre több főúr morgolódott, de a birodalom mérhetetlen gazdagsága mellett ezek igencsak apró problémáknak tűntek. Az uralkodó újabb ambiciózus terveket dédelgetett: a protestantizmus bástyájának számító Anglia meghódítását tervezte. Ezzel egy csapásra szolgálta volna a katolicizmus ügyét, szilárdította volna meg hatalmát a lázongó Németalföldön, valamint semmisítette volna meg a gyarmati kereskedelemben egyre több bosszúságot okozó angol kalózokat (akik uralkodójuk leplezetlen támogatásával működtek). Anglia, bár nagy és erős ország volt, ekkor még nem számított európai nagyhatalomnak, viszont – a meghódított Portugáliához hasonlóan – jól kiegészítette volna az egyre inkább atlanti irányba tolódó spanyol birodalom addigi területeit, gondolta a becsvágyó uralkodó. Személyes bosszúvágy is fűthette: 1560 körül, 18 évvel a tárgyalt események előtt – a dinasztikus és politikai érdekek gondos mérlegelése után – házasságot ajánlott I. Erzsébet angol királynőnek, aki azonban kikosarazta.

A két ország közötti ellentétek az 1580-as évek közepére hadüzenet nélküli háborúvá fajultak. Angol kalózok fosztogatták a spanyol gyarmatokat, és I. Erzsébet csapatokkal és pénzzel támogatta a németalföldi spanyolellenes felkelést, Fülöp pedig elszánta magát, hogy "Isten segítségével" megoldja az angol problémát. A katolikus hit bajnokaként megnyerte V. Szixtusz pápa támogatását, aki egymillió dukátot ajánlott fel a protestáns angolok elleni harchoz (a pápa ezt a pénzt, a partraszállás kudarcára hivatkozva soha nem fizette ki).

Haditervek, felkészülés

Spanyol galleon, az Armada kevés korszerű egységének egyike

A király 1584-ben kiadta a parancsokat, és nekilátott egy, az angol szigetország meghódítására képes hatalmas flotta felszerelésének. A parancsnokságot az idős, de tapasztalt és határozott Álvaro de Bazánra, Santa Cruz márkijára, a spanyol birodalom vezénylő admirálisára bízta. Az előzetes haditerv szerint az Armada az anyaországból kiindulva behajózott volna a La Manche csatornába, és az angol flotta megsemmisítésével megszerezte volna a tengeri fölényt. Ezután elfoglaltak volna pár kikötőt, és fedezték volna az Alessandro Farnésének, Párma és Piacenza hercegének parancsnoksága alatt Németalföldön állomásozó csapatoknak, a spanyol hadsereg színe-virágának átkelését Angliába. A herceg csapatai, az Armadán szállított több tízezernyi katonával egyesülve könnyűszerrel leigázták volna a szigetországot.

A terv Fülöphöz méltóan ambiciózus és kivitelezhetetlen volt, mivel az Isten segítségében és csapatai bátorságában bízó, de a tengerészethez fikarcnyit sem konyító uralkodó következetesen megtagadta a terveibe nem illeszkedő realitások figyelembe vételét. Anglia délkeleti részén kevés volt az ekkora hajóhadat befogadni képes kikötő, és ezeket az angolok az évszázadok során igen alaposan megerősítették, elfoglalásuk nem lett volna egyszerű. Súlyosabb probléma volt, hogy a csatorna németalföldi oldalán egyáltalán nem volt megfelelő kikötő, ahova az Armada be tudott volna hajózni, és felvenni a herceg csapatait, akiknek viszont csak lapos fenekű, tengeri közlekedésre alkalmatlan bárkáik voltak. Ezzel a problémával – és általában az Armada és a szárazföldi csapatok kapcsolattartásának kérdéseivel – a haditerv egyáltalán nem foglalkozott. A csatornába behajózott, kikötni nem tudó Armada ki lett volna téve az elemek kénye-kedvének és a jó helyismerettel rendelkező angolok támadásainak. A tapasztalt spanyol hajóparancsnokok is tudták ezt – egy ekkora vállalkozást és annak célját nem lehetett titokban tartani – de őket nem vonták be haditerv elkészítésébe. A király mindenről maga határozott, egészen az apró részletekbe menően, például előírta a napi élelmiszeradagok összetételét is. Úgy tűnik, Fülöp úgy gondolta, hajói könnyűszerrel lavíroznak majd a La Manche csatorna vizein. Nem vette figyelembe, hogy a legtöbb spanyol hajó még oldalszélben is csak üggyel-bajjal volt irányítható, szél ellen pedig egyáltalán nem tudtak vitorlázni. A holland partok mentén húzódó veszedelmes homokzátonyok és az Atlanti-óceán ezen részén tapasztalható erős dagály-apály hatás tovább korlátozták a mély merülésű spanyol hadigályák manőverezési lehetőségeit.

A hatalmas flotta összeállítása lassan haladt. A hajók Lisszabonban gyülekeztek, ide érkeztek a birodalom minden szegletéből kivezényelt egységek. Földközi-tengeri és itáliai evezős gályáktól kezdve Balti-tengeri kereskedőhajókon keresztül az amerikai gyarmati kereskedelem felügyeletére szánt galleonokig mindenféle tengeri alkalmatosság képviseltette magát. Összességében 130 hajó gyűlt össze, ám ezek közül csak 65 volt hadihajó, sőt mindössze 25 volt olyan, amelyet eredetileg is hadihajónak terveztek és építettek. A hadihajók jó része impozáns méretű, de elavult és nehezen kormányozható galleon volt, amelyeket a középkori tengeri doktrínának megfelelően magas fabástyákkal láttak el. Ekkoriban – hosszú évszázadok óta – a tengeri csatákat úgy vívták, hogy az ellenséges hajókat egymás mellé kormányozták, a bástyák fedezékéből a hajón szállított katonák ritkították ellenfeleiket, majd a másik hajót megcsáklyázva átugráltak annak fedélzetére, és kézitusában foglalták el. A pontatlan és megbízhatatlan tüzérség szerepe kimerült az ellenséges hajó árbócainak, kötélzetének és felépítményének rombolásában, és 1-2 sortűznél többet nem nagyon adtak le.

1588. február 9-én meghalt az idős Santa Cruz márki, és a király Medina Sidonia hercegét nevezte ki az Armada parancsnokává. A herceg, aki sem katonai, sem tengerészeti tapasztalatokkal nem rendelkezett, és nem is vágyott erre, hiába próbált meg a feladat alól kibújni. Miután nem volt más választása, energikusan látott neki a szervezésnek, és megpróbált minél lelkiismeretesebben gondoskodni arról, hogy a flotta megfelelően fel legyen szerelve élelmiszerrel és hadianyagokkal.

Szintén 1588 februárjában Párma hercege Fülöp utasítására a flandriai Oostendében béketárgyalásokat kezdett I. Erzsébet megbízottaival. A tárgyalásokat (amelyeket I. Erzsébet kezdetben őszintének hitt, és komolyan vett), a király utasítására szándékosan elhúzták. Az egész színjáték célja az angolok éberségének elaltatása volt.

Angol haditervek, előkészületek

Erzsébet királynő a hadiflottával a háttérben

Anglia ez idő tájt, I. Erzsébet uralkodása alatt vált igazi tengerésznemzetté. A kibontakozó atlanti kereskedelemben egyre több tapasztalatot szerző angol hajósok új, gyorsabb járású, jobban irányítható és tengerállóbb hajótípusokkal kísérleteztek, amelyekkel nagyobb távolságokat tehettek meg veszedelmesebb vizeken, mint elődeik a Balti-tengeren és az európai part mentén. Az Angol Királyi Haditengerészet tapasztalt parancsnokai és hajóépítői, mint például Sir John Hawkyns és Mathew Baker maguk is részt vettek a gyarmati kereskedelemben, kalózportyákon, és tudományos alapossággal tanulmányozták az új hajótípusok iránti igényeket és azok építését (Mathew Baker például azzal forradalmasította a hajóépítést, hogy elrendelte, minden hajóról építése előtt méretarányos tervrajzot kell készíteni).

Az angol vállalkozószellemet híven képviselő híres tengeri kalózok (Sir Francis Drake, Martin Frobisher és társaik) portyáikon sokat harcoltak a spanyolok ellen, alaposan kiismerték őket és a korszak legjobb tengerészeivé váltak, akik a világtengerek bármely pontján megállták a helyüket, nem csak a La Manche csatorna egyáltalán nem könnyen navigálható hazai vizein.

Új hajók, új taktika

Drake admirális

Kialakulóban volt egy új haditengerészeti doktrína, amely azon alapult, hogy a gyors, jól irányítható angol hadi- vagy kalózhajók az ellenségtől biztos távolságban manőverezve addig lövik ágyúikkal az ellenséges hajó testét, amíg az meg nem adja magát (vagy, ellenkező esetben el nem süllyed). Ehhez szükség volt persze újfajta, jól irányítható vitorlásokra, korszerű ágyúkra és jól képzett tüzérekre. Eddig a tüzérséget elsősorban az ellenséges hajó felépítményének, vitorláinak és legénységének pusztítására használták, mert a korabeli ágyúk nem nagyon voltak képesek a fából épült hajótestet átütni (ha egyáltalán eltalálták azt a hullámzó tengeren). 1-2 találat esetén a hajótest roncsolódását viszonylag könnyen ki lehetett javítani és a beömlő vizet kiszivattyúzni, tehát a taktika csak akkor működött, ha tömegesen sikerült nagy rombolóerejű találatokat elérni.

Az angol hadvezetés tisztában volt azzal, hogy szárazföldi seregeik nem vehetik fel a harcot az ereje teljében lévő spanyol hadsereggel. A flottában bíztak tehát, amelynek parancsnokai duzzadtak az önbizalomtól. Az angol flotta létszáma jóval meghaladta a hatalmas Armadáét is, azonban a királynő hajóinak nagy része is hadi szolgálatra fogott (vagy a zsákmány reményében csatlakozott) kereskedőhajó volt. Kevés volt az igazán jól manőverező "új építésű" hadihajó, és a kapitányok által favorizált új taktikát soha nem próbálták még ki ekkora és ilyen erős flotta ellen. Idejekorán nyilvánvalóvá vált az is, hogy a nem ekkora feladatokhoz szokott angol hadiipar és adminisztráció nem igazán képes a szükséges mennyiségű hadianyag (puskapor, ágyúgolyók) előállítására és az elosztás megszervezésére.

Döntő fontosságú részlet volt az is, hogy I. Erzsébet a tengerészekre bízta a hadjárat vezetését. A spanyol flotta parancsnoka a jó szándékú, de tapasztalatlan herceg, Medina Sidonia volt, aki királyától minden részletre kiterjedő, de gyakran képtelen és végrehajthatatlan utasításokat kapott (és próbált betű szerint betartani). A herceg haditanácsában többségben voltak a hajókon szállított szárazföldi csapatok tisztei – a lenézett kapitányokat, kormányosokat gyakran meg sem kérdezték, amikor az útirányról döntöttek. Az angol flotta parancsnoka is egy arisztokrata, Lord Howard of Effingham volt, egy feudális országban ez természetesnek számított, ő azonban egyrészt tapasztalt flottaparancsnok volt, másrészt a hadvezetési és tengerészeti döntéseket bölcsen a hajórajparancsnokokból álló haditanácsra bízta, amelyben Drake vitte a prímet.

A cádizi portya

1585-ben Drake egy kisebb angol flottával Spanyolország északi partjaihoz hajózott, megtámadta és rövid időre elfoglalta Cádiz és La Coruña jelentős spanyol kikötőket, számos hajót elsüllyesztett vagy felégetett, és nagy pusztítást végzett. Ezután hajóival a spanyol partok mellett cirkálva kereskedőhajókat fogott el és nagy mennyiségű élelmiszert és hadianyagot zsákmányolt. A portya, amely az akkori időkre jellemző módon magánvállalkozásban, de a korona támogatásával zajlott, kb. 1 évvel vetette vissza az Armada felkészülését.

Más nyelveken
Afrikaans: Spaanse Armada
العربية: الأرمادا
azərbaycanca: Yenilməz armada
Bahasa Indonesia: Armada Spanyol
한국어: 무적함대
Bahasa Melayu: Armada Sepanyol
မြန်မာဘာသာ: စပိန်ရေတပ်ကြီး
Nederlands: Spaanse Armada
português: Invencível Armada
سنڌي: آرميڊا
Simple English: Spanish Armada
српски / srpski: Шпанска армада
українська: Іспанська Армада
吴语: 无敌舰队