Paul Karl Feyerabend

Paul Karl Feyerabend
Feyerabend a Berkeley egyetemen
Feyerabend a Berkeley egyetemen
Született1924. január 13.
Bécs
Elhunyt1994. február 11. (70 évesen)
Zürich
Állampolgárságaosztrák
Foglalkozása
  • filozófus
  • egyetemi oktató
Iskolái
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Karl Feyerabend témájú médiaállományokat.

Paul Karl Feyerabend (Bécs, 1924. január 13.Zürich, 1994. február 11.) osztrák származású amerikai tudományfilozófus, egyetemi tanár.

A marxizmushoz közelálló ún. "bécsi iskola" szellemében nevelkedett, később azonban a pozitivizmus irányzatát követte. Filozófiájában végül is a szigorú kritikus racionalizmus elmélete vált uralkodóvá: elvetette a formális értékek rideg sablonjait, emiatt sokan "az anarchia filozófusaként" emlegették. Mindvégig vallotta a tudomány és a művészet szerves kapcsolatát, 1984-ben megjelent fő művében, " A tudomány mint művészet" címűben is emellett tett hitet. 1958-tól a kaliforniai Berkeley egyetemen tanított, amelynek 1962-től professzora volt. Az 1970-es években visszatért Európába és 1979-től a zürichi egyetemen tanított filozófiát.

Élete

1924. január 23-án született Bécsben, itt végezte általános- és középiskolai tanulmányait, majd ugyanitt 1939-42 között a Konzervatórium hallgatója.

A második világháborúban tisztként vett részt ("Hogy minél később kényszerüljek farkasszemet nézni a golyókkal, tiszti iskolába jelentkeztem."); 1945-ben bénulással járó sebesüléssel mentették ki a keleti frontról. A háborút és sebesülését kissé groteszk módon úgy élte meg, mint valami grandiózus színielőadást. A módszer ellen című művében így ír erről:

"A káosznak ez az egész színpompás forgataga olybá tűnt számomra, mint valami nyüzsgő színpad, s egyszeriben megfeledkeztem az óvatosságról. (...) A kor felvetette morális problémák csak jóval később tudatosultak bennem. Ma úgy érzem, ezek a problémák még mindig kísértenek. Fölbukkannak, valahányszor egy egyén vagy csoport objektivizalja a helyes életről vallott elképzeléseit, és eszerint cselekszik. (562.o.)"

1946-tól visszatért Bécsbe, ahol sokirányú tanulmányokat folytatott: színháztudományt, színészetet, operaéneklést, s emellett szociológiát, történelmet, matematikát és fizikát is tanult. Bertolt Brecht erős hatással volt rá, s később élete egyik nagy hibájának tartja, hogy visszautasította az általa felkínált asszisztensi állást a berlini Operában. 1948-tól részt vett az Österreichisches College alpbachi rendezvényein, ahol megismerkedett a kor közép-európai értelmiségének legjavával, többek között Karl Popperrel, Arthur Koestlerrel, Erwin Schrödingerrel, Elisabeth Anscombe-bal, Kerényi Károllyal és Friedrich Hayekkel. Bécsben Wittgensteinnel és Felix Ehrenhafttal is megismerkedik, majd a rákövetkező években skandináviai tanulmányai során Niels Bohrral. 1951-ben filozófiából doktorált a Zur Theorie der Basissätze (A bázismondatok elméletéről) című írásával. Londoni ösztöndíjat is szerzett, hogy Wittgensteinnél tanulhasson, de ezt Wittgenstein éppen bekövetkező halála megakadályozta. Ebben az időszakban erős pozitív hatást gyakorolt rá Popper; az általa felajánlott asszisztensi állást mégis visszautasította, s a szemében a későbbiekben Popper megítélése a visszájára fordul.

1955-ben kapta meg első egyetemi állását Bristolban. Ekkorra már németre fordította Popper A nyitott társadalom és ellenségei című könyvét. A későbbiekben professzorai voltak a Berkeley-n, Hamburgban, Aucklandben, Sussexben, Kasselben, Brightonban, a Yale-en, Londonban, Berlinben, Zürichben is. 1958-tól amerikai állampolgár lett.

Ekkorra alakult ki "anarchista", vagy más megközelítésben - önmaga által is kedvelt hasonlattal - "dadaista" tudományfilozófiája, mely jellegénél fogva, illetve kalandos sorsa miatt (leírt formája többször elvész, s lényegében újra kell írnia) végleges alakot sosem ölt, nem tud és nem is akar tézisjellegű metodológiává válni. Jelszószerűvé vált fő tézise az „anything goes” („bármi megteszi”), kifejtve: a módszeresség legalább olyan veszélyes a valódi tudományra és a társadalomra, mint a rendszertelenség. A tudományoknak sem mint kategóriának, sem mint időben létező dolognak, nincs egységes struktúrája (ezért egy egzakt tudományelmélet lehetetlen); sem állandónak tekinthető normái, a módszerességre épülő tudományos objektivitás pusztán a tudománytörténet elfogult, tényekkel cáfolható szemléletéből megalkotott mítosz, amely könnyen rossz értelemben vett ideológiává fajulhat. Sem az indukció, sem a deduktív módszerek, sem az elméletek konzisztenciájának megkövetelése, sem más szilárdnak hitt és magabiztosan hirdetett tudományos alapelvek, nem kivétel nélküliek, és nem is feltétlenül indokoltak: „egyetlen gondolat sem lehet olyan régi vagy olyan abszurd, hogy ne segítene tökéletesíteni tudásunkat ... soha egyetlen elmélet nem állt összhangban tárgyának összes tényével ... a tényeket a régebbi ideológiák konstruálják, és a tények és elméletek összeütközése akár a haladás jele is lehet.” A tudománynak, ha a társadalmat akarja szolgálni, leginkább pluralizmusra és a belső előírásoktól való szabadságra van szüksége.[1]

Hátralévő éveiben ingázott a különböző egyetemek között, késői éveiben leginkább Svájc és Kalifornia között. 1989-ben házasságot kötött Grazia Borrinivel. 1991-es nyugdíjazása után Időpocsékolás (Zeitverschwendung, Killing Time) című önéletrajzán dolgozott, melyet gyakorlatilag haláláig írt. 1994. február 11-én halt meg Svájcban agydaganatban.

Más nyelveken