Kurt Vonnegut

Kurt Vonnegut
Kurt Vonnegut portréja (1972)
Kurt Vonnegut portréja (1972)
Élete
Született1922. november 11.
Indiana, Indianapolis
Elhunyt2007. április 11. (84 évesen)
New York, New York
Nemzetiségamerikai
SzüleiKurt Vonnegut, Sr.
HázastársaJane Marie Cox (1945–1971)
Jill Krementz (1979–2007)
Gyermekei
  • Mark Vonnegut
  • Edith Vonnegut
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)szatíra, fekete komédia, sci-fi
Alkotói évei19502005
Első műveUtópia 14
Kitüntetései
  • Guggenheim-ösztöndíj
  • Bíbor Szív
  • Humanist of the Year (1992)
Kurt Vonnegut weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kurt Vonnegut témájú médiaállományokat.

Kurt Vonnegut (magyar ejtése: [kört vonegut][1], amerikai angol: IPA [ˌkɜːɹt ˈvɑːnəgət][2]; Indianapolis, 1922. november 11.New York, 2007. április 11.) amerikai regényíró és esszéista. Pályája kezdetétől 1975-ig Kurt Vonnegut Jr. néven írt. A 20. század második felén átívelő írói munkássága a kortárs amerikai irodalom és ellenkultúra egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakjává, kultikus figurájává avatta.

A kevéssé termékeny írók közé tartozott: tizennégy regényt, háromkönyvnyi elbeszélést, pár esszékötetet és visszaemlékezést írt, műveinek irodalmi értéke azonban kiemelkedő. Humanista (szekuláris humanizmus) világnézete, bölcs társadalombírálata, kritikus, de a kíméletlenségig őszinte egyénisége, szarkasztikus humora, sajátos hangulat- és világteremtő képzelete (például Kilgore Trout vagy a bokononizmus megformálása) vitathatatlanul a 20. századi irodalom legnagyobb hatású íróegyéniségei közé emelte. Ellenlábasai szerint alapvetően kommunisztikus, Amerika- és kereszténységellenes eszmeisége is felelőssé tehető a 20. század végi amerikai társadalom morális válságáért.[3]

Legismertebb és világszerte legtöbb kiadást megért regényei a Macskabölcső, Az ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije. Magyarul megjelent valamennyi regénye, továbbá két-két önéletrajzi, elbeszélés- és esszékötete is. Több regényét ő maga illusztrálta hanyag vonalvezetésű, egyéni rajzaival.

Élete

Családi háttér és gyermekkor

Vonnegut ükapja, Clemens Funnegut 1848-ban a németországi, vesztfáliai Münster környékéről vándorolt be az Egyesült Államokba,[4] és 1850-ben Indianapolisban telepedett le. Leszármazottai a helyi német polgárság prominens tagjai lettek, Vonnegut apai nagyapja és apja is építész volt. Az önmagát pacifistának és ateistának valló család az első világháborúig eleven kapcsolatot ápolt az anyaországgal: Vonnegut apja mint harmadik generációs amerikai még németországi iskolákba járt és folyékonyan bírta a német nyelvet, akárcsak későbbi felesége, Kurt Vonnegut édesanyja. Az első világháborút – amelyben az Egyesült Államok és Németország szemben állt egymással – követően az amerikaiak gyanakvással tekintettek az amerikai németekre, s bár a Vonnegutok otthonukban továbbra is németül beszéltek egymással, a legifjabb generáció – Kurt Vonnegut és nemzedéke – már meg sem tanulta a nyelvet.

Apja, id. Kurt Vonnegut építész, és anyja, Edith Lieber – egy gazdag indianapolisi német sörfőzde-tulajdonos leánya – 1913. november 22-én kötöttek házasságot. Vonnegut 1922. november 11-én – az első világháborút lezáró compiègne-i béke negyedik évfordulóján, a fegyverszünet napján – látta meg a napvilágot szülei harmadik gyermekeként. Bátyja, Bernard Vonnegut (1914–1997) később légkörfizikus (nevéhez fűződik az a felfedezés, hogy ezüst-jodid-permet hatására a felhőkből eső formájában csapadék nyerhető), nővére, Alice Vonnegut (1917–1958) pedig szobrász lett. Noha apjuk az 1920-as években még számos indianapolisi épületet tervezett, a nagy gazdasági világválság következtében 1929 után nem kapott megbízást. Visszavonult, és művészi tevékenységgel töltötte idejét. Vonnegut édesanyja súlyos, élete végéig tartó depresszióban szenvedett, végül 1944. május 14-én nyugtató-túladagolással végzett magával.

A megélhetési nehézségek miatt 1930-ban Kurtot kivették az Orchard School magániskolából, beíratták a 43. számú köziskolába, majd 1936-ban a Shortridge High Schoolba. Erről a változásról későbbi írásaiban jótéteményként emlékezett meg, mert így „módjában állt érdekes emberekkel megismerkednie”.[5] Az iskolában az ország első naponta megjelenő diákújságja, a Shortridge Daily Echo riportere, utóbb rovatvezetője, majd szerkesztője lett. Később világszerte védjegyévé vált szarkasztikus humora már ezekben a korai években is erőteljesen megmutatkozott.

Hivatalos katonai portréja 1940-ből

Egyetemi tanulmányok és a második világháború

Vonnegut 1940-ben leérettségizett és az ithacai Cornell Egyetem biokémia szakára iratkozott be, valamint az egyetemi újság, a Cornell Daily Sun rovatvezetője és felelős szerkesztője lett. Pacifista világnézetének ellenére, miután az Egyesült Államok is hadba lépett a szövetséges hatalmak oldalán, 1943 márciusában önkéntesként belépett a hadseregbe. A Carnegie Institute of Technologyba és a Tennesseei Egyetemre vezényelték, ahol hadmérnöki tanulmányokat folytatott, majd az európai hadszíntéren a 106. Gyalogos Hadosztály felderítője lett, és 1944. december 22-én az ardenneki csata során német hadifogságba esett. Társaival együtt egy drezdai üzembe osztották be munkára, ahol kismamák számára készítettek tápláló malátaszörpöt. Itt – a szállásukul szolgáló vágóhíd pincéjében – lett tanúja és túlélője Drezda szőnyegbombázásának 1945. február 13-án, amelynek során a szövetséges brit és amerikai légierők porig rombolták a várost. Meghatározó élménye és művészi ihlető forrása lett későbbi munkásságának a Drezdában átélt borzalom, az emberi gonoszság előidézte apokalipszis (Az ötös számú vágóhíd című regényének egyik fő motívuma). 1945. május 22-én a Bíbor Szív kitüntetettjeként, őrvezetői rangban leszerelt.

Regényírói karrier

Út az elismertség felé (1946–1963)

A háborúból hazatérve, szeptemberben összeházasodott gyermekkori szerelmével, Jane Marie Coxszal és Chicagóban telepedtek le. Decemberben beiratkozott a Chicagói Egyetem antropológia szakára, de tanulmányi előmenetele nem volt zökkenőmentes. Egyetemi évei alatt félállásban bűnügyi riporteri munkát vállalt a chicagói városi hírszolgálatnál (Chicago City News Bureau). 1946-ban A Jó és a Rossz váltakozása a természeti népek meséiben (On the Fluctuations between Good and Evil in Simple Tales) című diplomamunkáját visszautasították (negyedszázad elteltével, 1971-ben a Chicagói Egyetem Macskabölcső című regényét disszertációként elfogadva megadta Vonnegutnak a tudományos fokozatot[6]).

A csalódott Vonegut 1947-ben felvételét kérte a General Electric schenectadyi kutatólaboratóriumába, amelynek reklám- és propagandaosztályán dolgozott mint reklámszerző és közönségszolgálati levelező. Az itt eltöltött évek során vegyes tapasztalatokat szerzett: egyfelől csodálta a hatékonyan szervezett, óraműpontossággal működő ipart, másrészt elborzasztotta a már gépiesített, és további gépiesítés előtt álló világ lélekromboló víziója. Munkája mellett és annak hatására tudományos-fantasztikus (science fiction) elbeszéléseket küldött különféle folyóiratokba, mígnem a Collier’s 1950. február 11-én megjelentette első novelláját (Report on the Barnhouse effect, magyarul Beszámoló a Barnhouse-effektusról, Szilágyi Tibor fordítása). Ebben az évben további két elbeszélést sikerült eladnia. Az ezekért kapott összeg messze meghaladta egyévi fizetését,[7] így még abban az évben felmondott munkahelyén, és családjával a massachusettsi Cod-fokra (Cape Cod), Provincetownba, majd Osterville-be költözött. Schenectadyi tapasztalatai alapján minden idejét első regénye megírásának szentelte (Player Piano, 1952, magyarul Utópia 14, Utópia és Gépzongora címen is megjelent).

Az autodidakta módon íróvá lett Vonnegut első három regényét (Utópia 14, 1952; A Titán szirénjei, 1959 és Éj anyánk, 1961) nem fogadta siker. Ebben az időszakban abból tartotta el családját, hogy különböző képes magazinokhoz küldte be elbeszéléseit (Collier’s, The Saturday Evening Post, Ladies’ Home Journal, Cosmopolitan, Argosy, Redbook; ezek nagy része a később kiadott novellagyűjteményeiben megtalálható). Az 1950-es évek közepétől azonban – a televízió terjedésének következményeként – a képes magazinok aranykorának bealkonyult. Vonnegut mellékállásban először egy bentlakásos iskolában angolt tanított, később reklámszövegeket gyártott egy bostoni cégnek, majd egy Saab-autókereskedésnél dolgozott.[8]

Sikerregények és sikerdarabok (1963–2007)

Végül az 1963-ban megjelent Macskabölcső hozta meg számára az elismerést, elsősorban irodalmi underground közegben és az egyetemi ifjúság körében. Az áttörést az 1969-ben megjelent, a drezdai élményei köré fűzött történet, a bestsellerré lett és egy darabig az eladási listákat is vezető Az ötös számú vágóhíd című regénye hozta meg, amely nevét ismertté tette a nagyközönség előtt is. A hirtelen jött siker nem vakította el, sőt, 1973-ban megjelent, Bajnokok reggelije című könyvét utolsó regényének szánta, ennek ellenére – a rá jellemző megfontolt és önérlelő munkatempóban – az 1990-es évek végéig további nyolc regényt írt meg. Egyúttal az 1970-es évektől más műfajokkal is próbálkozott: első, háromfelvonásos darabja, a Happy birthday, Wanda June 1972-től 142 off-Broadway előadást ért meg. Később is jelentkezett szín- és hangjátékokkal, azonkívül közreműködött televíziós és filmforgatókönyvek megírásában. A műveiből készült filmadaptációk egyikében-másikában pár pillanatra statisztaként is feltűnt (Between Time and Timbuktu, 1972), de epizodistaként felbukkant a Vissza a suliba (Back to School – rendezte Alan Metter, 1986) című filmben is, ahol a Kurt Vonnegut munkásságáról diplomamunkát író milliomos főszereplőnek maga Vonnegut segített elkészíteni a disszertációt, valamint feltűnt a That Day in November (1988) című filmben is.[9]

Rajzaiból 1980-ban New Yorkban egyéni kiállítást rendeztek.[9]

Tanári működése és elismerései

Több iskolában, egyetemen előadott írás- és irodalomelméletet: 1965-ben a sandwichi Hopefield Schoolban angolt, 1965–1967-ben az Iowai Egyetem íróműhelyében,[10] 19701971-ben a Harvardon kreatív írást, 19731974-ben a New York-i Egyetemen angol prózairodalmat, 2000-től a northamptoni Smith College-ban haladóknak írástechnikát tanított. 1973-ban az Indianai Egyetem, 1974-ben a genevai Hobart and William Smith Colleges tiszteletbeli doktorává avatták (litterarum humaniorum doctor (LHD), honoris causa). 1972-ben a PEN Klub amerikai szervezetének alelnöke lett, valamint az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia (American Academy of Arts and Letters) tagjává, 1975-ben pedig alelnökévé választották. 1981-ben a New York Public Library Irodalmi Oroszlán (Literary Lion)-díját, ugyanabban az évben a politikai példaképéről elnevezett Eugene V. Debs-díjat, 1982-ben a Playboytól és a Chicago Public Library Baráti Körétől elnyerte az „Olvasás szabadsága” díjat (Freedom to Read Award). 1992-ben az Amerikai Humanista Szövetség (American Humanist Association) az év humanistájává választotta, 2001-ben pedig a New York Állami Írók Intézete (New York State Writers Institute) New York Állam Szerzője címet adományozta számára. 1967-ben Guggenheim-ösztöndíjjal hadifogsága helyszínén, Drezdában járt.[9]

Családi élet

Kurt Vonnegut feleségével és három gyermekével (1955)

Vonnegut és Jane Marie Cox házasságából három gyermek született: a későbbi gyermekorvos és író Mark (1947), a képzőművész Edith (1949) és Nanette (1954). Vonnegut nővére, Alice és annak férje, John Adams 1958-ban pár nap különbséggel meghalt, így árván maradt három gyermeküket, James, Steven és Kurt (Tiger) Adamset a Vonnegut család magához vette. Vonnegut 1971-ben különköltözött feleségétől és New Yorkban telepedett le, végül 1979-ben el is váltak. 1979. november 24-én összeházasodott a fényképész Jill Krementzcel, akivel közösen adoptálták Lili lányukat (1982). 1991-ben ugyan válókeresetet nyújtottak be, ezt azonban később visszavonták, és mindvégig együtt éltek a manhattani Keleti 48. utcában; emellett házuk volt a Long Island-i Sagaponackban is.[11] 2000. január 30-án manhattani lakásukban tűz ütött ki – a vizsgálat szerint a láncdohányos író gondatlan cigarettázása miatt –, s a füstmérgezést szenvedett hetvenhét éves Vonnegutot a New York-i presbiteriánus kórházban kezelték.[12]

Halála

Vonnegut 2007. március végén New York-i otthonában elesett, végzetes agysérülést szenvedett, és pár héttel később, nyolcvannégy éves korában, április 11-én az esti órákban meghalt.[6]

Más nyelveken
English: Kurt Vonnegut
العربية: كورت فونيجت
asturianu: Kurt Vonnegut
azərbaycanca: Kurt Vonnequt
تۆرکجه: کرت وانهقت
беларуская: Курт Вонегут
беларуская (тарашкевіца)‎: Курт Вонэгут
български: Кърт Вонегът
brezhoneg: Kurt Vonnegut
català: Kurt Vonnegut
čeština: Kurt Vonnegut
Cymraeg: Kurt Vonnegut
Deutsch: Kurt Vonnegut
Ελληνικά: Κουρτ Βόνεγκατ
Esperanto: Kurt Vonnegut
español: Kurt Vonnegut
euskara: Kurt Vonnegut
français: Kurt Vonnegut
Avañe'ẽ: Kurt Vonnegut
Bahasa Indonesia: Kurt Vonnegut
íslenska: Kurt Vonnegut
italiano: Kurt Vonnegut
한국어: 커트 보니것
Lëtzebuergesch: Kurt Vonnegut
lietuvių: Kurt Vonnegut
latviešu: Kurts Vonnegūts
Malagasy: Kurt Vonnegut
македонски: Курт Вонегат
Dorerin Naoero: Kurt Vonnegut
Nederlands: Kurt Vonnegut
norsk nynorsk: Kurt Vonnegut
Piemontèis: Kurt Vonnegut
português: Kurt Vonnegut
română: Kurt Vonnegut
davvisámegiella: Kurt Vonnegut
srpskohrvatski / српскохрватски: Kurt Vonnegut
Simple English: Kurt Vonnegut
slovenčina: Kurt Vonnegut
slovenščina: Kurt Vonnegut
српски / srpski: Курт Вонегут
svenska: Kurt Vonnegut
ślůnski: Kurt Vonnegut
Türkçe: Kurt Vonnegut
українська: Курт Воннеґут
Tiếng Việt: Kurt Vonnegut
Winaray: Kurt Vonnegut
Yorùbá: Kurt Vonnegut
Bân-lâm-gú: Kurt Vonnegut