Kendó

Teljes fegyverzetben

A kendó (剣道), vagyis a kard útja a vívás japán harcművészete. A kendó a kendzsucuként ismert japán kardforgatás hagyományos technikáiból fejlődött ki.

A kendó egy fizikailag és szellemileg is erőt próbáló tevékenység, mely a kemény harcművészeteket ötvözi a sportos fizikai elemekkel.

A kendót gyakorlók más néven a kendókák, vagyis „akik kendót gyakorolnak”, vagy kensik, vagyis „kardos emberek”.

A kendót a hagyományosan megtervezett öltözetben és védőpáncélban gyakorolják ( bógu), egy vagy két bambusz kardot forgatva ( sinai) fegyverként. A kendó úgy is tekinthető, mint egy japán kardvívási stílus. A kendóban a mozgások különböznek az európai vívástól, mert eltérő a kard formája csakúgy, mint a mód, ahogyan azt használják. A nyugati stílusú vívástól eltérően a kendó vágásokat illetve szúrásokat alkalmaz a sinai meghatározott élével és csúcsával. Egy kendó edzés meglehetősen zajos más harcművészetekkel vagy sportágakkal összehasonlítva. Ennek az az oka, hogy a „kendóka” kiáltást, úgynevezett kiait használ harci kedvének megmutatására, amikor egy vágást kivitelez, elülső lábfeje dobbantáshoz hasonló mozgással ütődik a talajhoz, melynek fumikomi a neve.

Bizonyos becslések szerint közel nyolcmillió ember gyakorolja a kendót világszerte, közülük csupán Japánban kb. hétmillió. A Kódansa Meibo (高段者名簿, az Összjapán Kendószövetség dannal rendelkező tagjainak jegyzéke) szerint 2003 januárjában Japánban 1,3 millió regisztrált dan fokozattal rendelkező kendós volt. A dan fokozattal nem rendelkező kendósok száma ebben a számban nincs benne: ezen kendókák száma jelentősen felülmúlná a dan fokozattal rendelkezőkét.

A kendó része a modern japán budónak, és a japán harcművészetek lényegét testesíti meg.

Történet

Japánban a legkorábbi „ szamuráj” uralom óta, a Kamakura korszak idejétől (1185-1233) a kardvívás a lovaglás és a kyudo mellett a fő harcias elfoglaltság volt a hadsereg csoportjai számára. Ebben a korszakban a kendó a zen buddhizmus erős befolyása alatt fejlődött. Amint a buddhista szellemiség szerint az élet és halál megkülönböztetése csupán látszólagos, a szamuráj is elfogadhatta saját életének semmibe vételét a csata hevében - amit szükségesnek tartottak az egyéni közdelem megnyeréséhez.

Kendo egy japán mezőgazdasági iskolában 1920 körül

Egyes kardvívók kendó iskolákat alapítottak, melyek évszázadokig működtek, és melyek a mai kendó edzések alapját létrehozták. Az iskolák elnevezése az alapító felvilágosultságának lényegét mutatja. Így például az Itto-ryu (Egy Kard Iskola) az alapító azon elgondolására utal, mely szerint minden lehetséges kardvágás egyetlen alapvető vágásban benne lakozik, és abból származik. A Muto (Kardnélküli Iskola) az alapító, Yamaoka Tesshu felfogását tükrözi, aki szerint „Nincs más kard, csak az elme.” A Munen Muso-ryu (Nincs szándék, nincs előítélet) egyszerűen azt a véleményt fejezi ki, mely szerint a kendó túlmutat a megfontolt gondolkodáson. A formális kendó gyakorlatok, a „katák” évszázadokkal ezelőtt alakultak ki, és még ma is tanítják őket.

A bambuszból készült gyakorló kardok (sinai) és a páncél (bógu) bevezetése a kendó gyakorlásába Naganuma Sirozaemon Kunisato ( Jikishin Kage-ryu) nevéhez fűződik (1688–1767). [1] Ezt tekintik a modern kendó megszületésének. A sinai és a páncél használata lehetővé tette a vágások és csapások teljes erejű kivitelezését anélkül, hogy az ellenfélnek sérüléseket okoztak volna.

Ezek az előnyök a formagyakorlatokkal egyetemben a modern kendó alapjait jelentik.

Az olyan elgondolások, mint a „mushin” vagy az „üres elme”, melyek a Zen elemeiként is megjelennek, alapvetően szükséges képességek a magasabb szintű kendóhoz. A „fudoshin”, másképpen a „mozdulatlan elme” alapvető tulajdonsága a Fudo Myo-O istenségnek, aki egyike a Shingon buddhizmus öt „Fény Lovagjának”. A „fudoshin” arra utal, hogy a kendókát nem vezetheti félre a harag, kétség, félelem vagy meglepettség, mely az ellenfél akcióiból ered. Így manapság hasonló, a szellemi felvilágosodásért folytatott küzdelmekben lehet részünk, melyeket a régi korok szamurájai vittek véghez.

A Dai Nippon Butoku Kai 1895-ben alakult azzal a céllal, hogy megszilárdítsa, népszerűsítse és egységesítse a harci tanításokat és rendszereket Japánban. A DNBK a gekiken („ütő kard”) elnevezést 1920-ban változtatta kendóra. A kendót (más harcművészetekkel egyetemben) 1946-ban a Japánt megszálló erők betiltották. Ez része volt a „militarista és nacionalista személyek eltávolításának és kizárásának a társadalmi életből” válaszul a harcművészetek oktatásának militarizálására, mely a háborús Japánban történt. A kendó 1950-ben került vissza a tananyagba (először mint „Shinai Kyougi”, vagyis „Sinai Verseny”, majd aztán 1952-től mint „Kendó”. [2] [3]

Más nyelveken
English: Kendo
العربية: كندو
asturianu: Kendo
azərbaycanca: Kendo
беларуская: Кэндо
беларуская (тарашкевіца)‎: Кэндо
български: Кендо
català: Kendo
čeština: Kendó
dansk: Kendo
Deutsch: Kendō
Ελληνικά: Κέντο
Esperanto: Kendo
español: Kendō
eesti: Kendō
euskara: Kendo
فارسی: کن‌دو
suomi: Kendō
français: Kendō
galego: Kendo
עברית: קנדו
hrvatski: Kendo
Bahasa Indonesia: Kendo
íslenska: Kendo
italiano: Kendō
日本語: 剣道
한국어: 검도
Кыргызча: Кендо
Latina: Kendo
lietuvių: Kendo
മലയാളം: കെൻഡോ
монгол: Кэндо
Bahasa Melayu: Kendo
Nederlands: Kendo
norsk nynorsk: Kendo
norsk: Kendo
ਪੰਜਾਬੀ: ਕੇਂਦੋ
polski: Kendo
português: Kendo
română: Kendō
русский: Кэндо
Scots: Kendo
srpskohrvatski / српскохрватски: Kendo
Simple English: Kendo
slovenščina: Kendo
српски / srpski: Кендо
svenska: Kendo
Türkçe: Kendo
українська: Кендо
Tiếng Việt: Kendo
中文: 劍道