Kation

A kationok pozitív elektromos töltéssel rendelkező ionok. Pozitív töltésük elektronhiányos állapotukból következik, a részecskét felépítő elektronok száma kisebb a protonokénál.

A kation töltésének nagyságát az őt felépítő protonok és elektronok számának különbsége adja: eggyel kevesebb elektron esetén egyszeresen pozitív, kettővel kevesebb esetén kétszeresen pozitív töltésű az ion.

Kémiai jelük az őket alkotó részecskék jeléhez jobb felső indexbe tett „+” jel, többszörös töltésű ionok esetén pedig a „+”-jel előtt a töltés nagyságát is feltüntetjük: K+, Ca2+, Al3+ stb.

Az egyszerű kationok egyetlen atomból képződnek oxidációval, azaz elektronleadással. Nevüket a megfelelő elem nevéhez illesztett „-ion” szócskával képezzük, így a Ca2+ neve kalciumion.

Az összetett kationok elektronhiányos „molekulák”, több atomból épülnek fel. Nevüket az adott atomcsoportra jellemző név mögé illesztett „-ónium” végződéssel képezzük. Az ammóniából (NH3) képződő NH+4 tehát az ammóniumion.

Kationok (és az anionok is) szabadon csak plazmaállapotban léteznek, normális körülmények között oldatban, ionrácsos vegyületben, sóolvadékban, tehát anionok által semlegesítve, kötött állapotban vannak.

Az egyszerű kationok redukcióval (elektronfelvétel) alakulhatnak semleges töltésű atomokká.

Ellentétes, negatív töltésű párjaik az anionok, melyekkel ionos kötés kialakulása révén ionrácsos vegyületeket alakítanak ki.

Forrás

  • Barcza Lajos: A minőségi kémiai elemzés alapjai, Medicina, Bp. (1983).
  • Veszprémi Tamás: Általános kémia, Akadémiai, Bp. (2008).
  • Carl H. Hamann, Andrew Hamnett, Wolf Vielstich: Electrochemistry, Wiley-VCH, Weinheim (2007).
  • Erdey-Grúz Tibor: A fizikai kémia alapjai, Műszaki, Bp. (1969)
Más nyelveken
English: Ion#Ions
azərbaycanca: Kation
беларуская: Катыён
беларуская (тарашкевіца)‎: Катыён
български: Катион
català: Catió
čeština: Kationt
dansk: Kation
Deutsch: Kation
Esperanto: Katjono
español: Catión
eesti: Katioon
euskara: Katioi
فارسی: کاتیون
suomi: Kationi
français: Cation
Nordfriisk: Kation
Gaeilge: Caitian
galego: Catión
hrvatski: Kation
italiano: Catione
қазақша: Катион
kurdî: Katiyon
Plattdüütsch: Kation
norsk nynorsk: Kation
norsk: Kation
occitan: Cation
polski: Kation
português: Cátion
română: Cation
русский: Катион
русиньскый: Катион
Simple English: Cation
slovenčina: Katión
slovenščina: Kation
shqip: Kationi
svenska: Jon#Katjon
українська: Катіон
中文: 阳离子