Helmut Lachenmann

Helmut Lachenmann
Életrajzi adatok
Született 1935. november 27. (81 éves) [1] [2]
Stuttgart [3]
Iskolái State University of Music and Performing Arts Stuttgart
Pályafutás
Műfajok opera
Díjak
  • Verdienstkreuz 1. Klasse des Verdienstordens der Bundesrepublik Deutschland (2010)
  • Order of Merit of Baden-Württemberg
  • Verdienstkreuz 1. Klasse des Verdienstordens der Bundesrepublik Deutschland
  • Hamburgi Bach-díj (1972)
  • Berliner Kunstpreis (2008)
  • BBVA Foundation Frontiers of Knowledge Award (2010)
Tevékenység

Helmut Friedrich Lachenmann ( 1935. november 27., Stuttgart) német zeneszerző, a "musique concrète instrumentale" képviselője.

Pályája és művei

Lachenmann Stuttgartban született, és a második világháború után (ekkor 11 éves volt) a helyi templom kórusában kezdett énekelni. Korán fogékonyságot mutatott a zene iránt, tizenévesen már komponált. Jürgen Uhdénél zongorát, 1955 és 1958 között a stuttgarti Musikhochschule-ben, Johann Nepomuk Davidnál zeneszerzést és zeneelméletet tanult, 1958 és 1960 között, Velencében pedig ő volt az olasz zeneszerző, Luigi Nono első magántanítványa. 1965-ben rövid ideig a Ghenti Egyetem elektronikus zenei stúdiójában is dolgozott, ekkor komponálta egyetlen megjelent szalagzenéjét, a Szenario-t. Ezt követően majdnem kizárólag a tisztán hangszeres zenére összpontosított.

Lachenmann saját kompozícióit a musique concrète instrumentale irányzatába sorolta, amely irányzat magába foglalja a nem konvencionális játékmódokkal megszólaltatható hangok teljességét. A zeneszerző szerint olyan zene:

amelyben a zenei történések úgy kerülnek kiválasztásra és elrendezésre, hogy előidézésük módja legalább annyira fontos, mint maguk a létrejövő akusztikai minőségek. Következésképpen az olyan minőségek, mint a hangszín, hangerő, ect., nem önmaguk kedvéért valók, hanem az adott szituációt írják le, fejezik ki: mikor hallgatod, hallod a körülményeket, amelyek között egy hang-, vagy zaj-történés végbemegy, hallod, milyen anyagokból és energiákból tevődik össze, és milyen ellenállással mérkőzik meg.

Zenéje tehát elsősorban a hangok legalapvetőbb készletéből merít, melyek bővítés révén kiterjedt művek alapjául szolgálnak. Kompozíciói hatalmas feladatot rónak az előadóra, mivel rengeteg, általa felfedezett játékmódot alkalmaz a fa- és rézfúvós, valamint a vonós hangszereken.

Legfontosabb művei közé tartozik operája: Das Mädchen mit den Schwefelhölzern (A kis gyufaárus lány), (1990–96, Hans Christian Andersen, Leonardo da Vinci és Gudrun Ensslin nyomán), zenekari darabjai: Schwankungen am Rand (1974–75, 8 rézfúvósra, 2 elektromos gitárra, 2 zongorára, 4 viharlemezre, és 34 vonósra), Accanto (1975–76, klarinétre, nagyzenekarra és szalagra), és NUN (1997–99, fuvolára, harsonára, férfikarra és nagyzenekarra), ensemble művei: Mouvement (- vor der Erstarrung) (1982–84, 3 ad hoc előadóra és még 14 előadóra) és "...zwei Gefühle...", Musik mit Leonardo (1992, (később Das Mädchen mit den Schwefelhölzern c. operájának része lett), Leonardo da Vinci nyomán, 2 beszélő és 22 hangszeres előadóra), és 3 vonósnégyese (Gran Torso, 1971, revideálva 1976, 1988; Reigen seliger Geister, 1989; Grido, 2001), továbbá más zenekari, ensemble, és kamaraművei és 6 zongoradarabja.

1978-tól rendszeresen tartott előadásokat Darmstadtban. 1976 és 1981 között zeneszerzést tanított a hannoveri Musikhochscule-ben, 1981-től 1999-ig pedig a stuttgarti Musikhochschule-ben.

Ismert cikkeiről, tanulmányairól, előadásairól is, melyek közül sok jelent meg a Musik als existentielle Erfahrungban (Music as Existential Experience) (Breitkopf & Härtel, Wiesbaden, 1996).

Lachenmann számos rangos elismerésben részesült, például a hamburgi Bach-díjat (Bach-Preis der Freien und Hansestadt Hamburg) 1972-ben, az Ernst von Siemens Musikpreis-t 1997-ben, és a BBVA Foundation Frontiers of Knowledge Award díját Kortárs Zenei Kategóriában, 2010-ben nyerte el.