Hagyományos kínai orvoslás

Hagyományos kínai gyógyászati/szárított gyógynövény bolt Tsim Sha Tsuiban, Hongkong

A hagyományos kínai orvoslás (rövidítve HKO), egy sor Kínából eredő hagyományos orvosi eljárást takar. A nyugati világ nagy részében kiegészítő, illetve alternatív orvosi rendszernek tekintik, míg Ázsia nagy részén az elsődleges orvosi ellátás része.

A HKO olyan kezeléseket jelent, mint a gyógynövénykúrák, akupunktúra, étrendterápiák, Tui na és Shiatsu masszázs; gyakran a csikungot és a tajcsicsuant is szorosan összefüggésbe hozzák vele.

A HKO elmélete rendkívül összetett. Eredete évezredekre nyúlik vissza. Elmélete a természet, a kozmosz és az emberi test aprólékos megfigyelésén alapszik. Legfőbb elméleti alapjai a Jin-jang, az az öt elem (öt fázis), az emberi test csatorna (meridián) rendszere, a Zand Fu elmélet, a hat megerősítés, a négy réteg, stb. Tudományos szempontból az elméletek megalapozottsága és rendszerezése hiányos.

2015-ben orvosi Nobel-díjat kapott egy újfajta maláriagyógyszer felfedezéséért Juju Tu a kínai hagyományos orvoslással foglalkozó akadémia munkatársa. [1]

Története

A hagyományos kínai orvoslás filozófiája ugyanabból a tőből ered, mint a taoizmus és a buddhizmus. Azt a klasszikus keleti világlátást tükrözi, mely szerint az élet és az egyének tevékenysége minden szinten szoros kapcsolatban áll a környezettel.[2] Említésre méltó továbbá, hogy a legkorábbi hagyományos kínai orvoslás azon taoista mesterektől származott, akik különleges érzékkel rendelkeztek az emberi testtel és működésével kapcsolatosan, több órás meditációjuknak köszönhetően. Valószínűleg ez az oka, hogy a HKO oly sok taoista eredetű elvet örökölt.

Uralkodásának aranykora alatt i. e. 2698-tól 2596-ig, Csi Po (岐伯) miniszterével folytatott párbeszédének eredményeképp, a kínai hagyományok feltételezése szerint Huang-ti, a Sárga Császár alkotta meg a Nej csing szu vent (内经·素問》) avagy a Belső könyvek - Egyszerű kérdések (más értelmezés szerint: A belgyógyászat alapkérdései) melyet Huang Ti nej csingként is ismerünk. A modern tudomány feltételezése szerint ezt a szöveget egy névtelen tudós vagy tudósok állíthatták össze, nem korábban mint a Han-dinasztia idején, alig több mint kétezer éve.

A Han-dinasztia (i. e. 202 – i. sz. 220) ideje alatt Zhang Zhongjing (张仲景/張仲景), a kínai Hippokratész, aki Chang-sha polgármestere volt az i. sz. második század vége felé, írta az Értekezés a hidegkárokról című tanulmányt, mely a legkorábbi ismert utalást tartalmazza a Neijing Suwen-re vonatkozólag. Egy másik kiemelkedő Han belgyógyász, Hua Tuo (i. sz. 140 – 208) volt, aki betegeit borból és porrá tört kenderből készített szerrel altatta. Hua orvosi-, sebészi beavatkozásai, valamint gyógynövény kezelései szintén használatban voltak fejfájások, szédülés, bélférgek, láz, köhögés, torokfájás ellen, sőt még egy nőgyógyászati diagnózis során is, ahol halott magzatot kellett eltávolítani egy nő testéből.

A Jin-dinasztia korabeli orvos, az akupunktúra és moxaterápia szószólója, Huang-fu Mi (i. sz. 215 - 282) szintén idézett a Sárga Császártól Jia Yi Jing (甲乙经/甲乙經) című művében i. sz. 265 körül. A Tang-dinasztia idején, Wang Ping állítása szerint birtokába jutott egy eredeti Neijing Suwennek, melyet alaposan kibővített és továbbszerkesztett. Ezt a művet egy császári bizottság az i. sz. XI. században vizsgálta át.

Más nyelveken
العربية: الطب الصيني
Mìng-dĕ̤ng-ngṳ̄: Dṳ̆ng-ĭ
贛語: 中醫
日本語: 中国医学
한국어: 중의학
srpskohrvatski / српскохрватски: Tradicionalna kineska medicina
Tiếng Việt: Đông y
中文: 中医学
文言: 中醫
Bân-lâm-gú: Tiong-i
粵語: 中醫