Gyep

A gyep olyan hasznosítatlan, vagy mezőgazdasági terület, mely természetes folyamatok által – esetleg a maga ősvalójában – vagy mesterséges telepítés útján gyepalkotó növényfajokkal borított.

Története

A gyep elődei valószínűleg a középkori települések azon füvesített, elzárt területei voltak, amelyeket az állatállomány kommunális legeltetésére használtak, és amelyek szerepe a mezőgazdaságilag művelt területektől élesen elkülönült. A gyep szó angol megfelelője, a lawn valószínűleg a kelta-birton laun szóból származik, melynek jelentése elzárt terület.

Észak-Európában a középkor után a gondozott gyep egyre népszerűbbé vált az arisztokrácia körében. A korai gyepek sokszor szinte megkülönböztethetetlenek voltak az egyszerű legelőktől.

Mielőtt az 1830-as években feltalálták volna a korai fűnyíró eszközöket a gyepet igen eltérő módon gondozták. Általában nagy értékű ingatlanok, házak kiegészítői voltak, és munkaigényes kaszálással és nyírással tartották őket karban. Sok esetben legelőként is használták őket, és az állatállományt is bevonták gondozásukba.

Az angol gyep

A kert, a gyep közösségi térként való használatára a XVII.-XVIII. századig nem került sor. Ekkoriban jellemzően réti növényekkel népesítették be őket, rendkívül népszerű volt például a kamilla. A XVII. század elején a kertészetben megkezdődött a jakobinus korszak, amelyben megszületett a tipikus angol gyep. E korszak végére az angol gyep az arisztokraták és a dzsentrik számára a társadalmi státusz jelképévé vált: azt mutatta, hogy tulajdonosuk megengedheti magának, hogy olyan földet birtokoljon, amelyet nem használnak arra, hogy építsenek rá vagy élelmiszert termeljenek rajta.

A XVIII. század elején az arisztokrácia körében aranykorát élte a tájkertészet elsősorban William Kentnek és Lancelot Brownnak[1] köszönhetően, akik a természetes, "romantikus" tájkerti stílust megreformálták a vagyonos angolok számára. Brown, akire "a legnagyobb angol kertészként" emlékeznek több mint 170 parkot tervezett, melyek közül számos máig fennáll. Hatása olyan nagy volt az angol kertészetre, hogy elődeit, így például Charles Brigemant vagy William Kentet sokszor elhalványítja személye.[2]

Munkái még mindig megtalálhatóak a Croome Courtnál (ahol ő tervezte magát a házat is), a Blenheim kastélynál, a Warwick kastélynál, a Harewood háznál, a Bowood háznál, a Milton Abbey-nél és más helyeken.[3] Az általa megálmodott sima, hullámzó gyep, az elszórt fák, a csavaros, kisebb patakok észrevétlen lezárásával létrehozott kis tavak új stílust hoztak az angol tájkertészetbe, amely szinte minden korábbi stílusjegyet elsöpört.

A nyílt „angol stílus” először Nagy-Britanniában és Írországban terjedt el, majd Európa-szerte, például Franciaországban, ahol a tradicionális franciakertet (jadrin à la française) felváltotta a francia tájkert. Ebben az időben az angol nyelvben a gyep (lawn) szó jelentése már szemantikailag megváltozott: a kert fűvel borított és gondozott részét értették alatta.[4] A XVIII. században a tehetősebb amerikai családok utánozni kezdték az angol tájkertészeti stílust. 1780-ban a shakerek közössége kezdett először magas minőségű fűmagok ipari termesztésébe Észak-Amerikában, Philadelphiában pedig ebben az időszakban több fűmaggal foglalkozó vállalatot is alapítottak. A megnövekedett kínálatnak hála már nem csak az állatállománynak, de a parkoknak és lakóterületeknek is jutott a fűmagból.

Sokan Thomas Jeffersonnak tulajdonítják az érdemet, hogy először kísérelt meg angol stílusú kertet kialakítani Monticellóban található földjén, valójában azonban előtte többen is kísérleteztek már az angol tájkert utánzásával. Idővel Új-Anglia területén egyre több város hozott létre nagyobb füves területeket, ami egyes kutatók szerint a XIX. század romantikus és transzcendentalista mozgalmainak is köszönhető.

A középosztály számára akkor vált először elérhetővé a gyep fenntartása, amikor Edwin Beard Budding 1830-ban feltalálta a fűnyírót.[5] A következő évtizedekben egyre fejlettebb modellek kerültek a piacra, ezzel együtt pedig a gyep maga is kezdett szélesebb körben elterjedni, többek között azért, mert a sportban is népszerűvé vált.

Az 1870-es évekre a gyep státuszszimbólum-jellegét egyre inkább elveszítette, egyre több helyen jelent meg a lakóövezetekben, parkokban. Az amerikai külvárosokban azzal a szabályozással találta meg helyét igazán, hogy az út és az épület között legalább 30 lábnyi távolságot írtak elő.[6]

Más nyelveken
English: Lawn
Afrikaans: Grasperk
العربية: نبات مروج
azərbaycanca: Qazon
تۆرکجه: چیمن
žemaitėška: Vejie
беларуская: Газон
български: Тревна площ
Bahasa Banjar: Kumpay
বাংলা: ঘাস
català: Gespa
čeština: Trávník
Cymraeg: Lawnt
Deutsch: Rasen
Esperanto: Herbotapiŝo
español: Césped
eesti: Muru
euskara: Soropil
فارسی: چمن
suomi: Nurmikko
français: Gazon
Gaeilge: Faiche
Gàidhlig: Feur
galego: Céspede
Avañe'ẽ: Kapi'ipe
עברית: מדשאה
हिन्दी: घास
Bahasa Indonesia: Rumput
Ido: Gazono
italiano: Tappeto erboso
日本語:
la .lojban.: srasyfoldi
Basa Jawa: Suket
қазақша: Көгал
한국어: 잔디
kurdî: Giya
lietuvių: Veja
latviešu: Zāliens
македонски: Тревник
монгол: Өвс
Bahasa Melayu: Rumput
эрзянь: Тикше
नेपाली: चौर
Nederlands: Gazon (grasveld)
norsk: Plen
Diné bizaad: Tłʼoh
polski: Trawnik
پنجابی: کعا
Runa Simi: Qachu-qachu
română: Gazon
русский: Газон
саха тыла: От
Scots: Lawn
Simple English: Lawn
chiShona: Huswa
Soomaaliga: Cows
Basa Sunda: Jukut
svenska: Gräsmatta
Kiswahili: Nyasi
తెలుగు: గడ్డి
тоҷикӣ: Алаф
Türkçe: Çimen
тыва дыл: Газон
удмурт: Турын
українська: Газон
Tiếng Việt: Bãi cỏ
West-Vlams: Ges
walon: Rimouye
Winaray: Banwá
中文: 草地