Etruszkok

Az etruszkok ezidáig ismeretlen eredetű ókori nép Közép- Itáliában, akik a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt hozták létre. Saját elnevezésük Mek volt, de egyes kutatók szerint rasz(e)na, ami inkább országrészt, tartományt jelenthetett. Latin nevükből (ETRUSCI > *TRUSCI > TUSCI) ered a mai Toszkána régió neve. Származásukról már az ókor óta számos elmélet született. Hérodotosz szerint Kis-Ázsiából vándoroltak be, a Halikarnasszoszi Dionüsziosz szerint őslakók voltak, egy modern elmélet szerint pedig (Pallottino, ill. Altheim) az etruszk nép a bevándorló indoeurópai népek és az őslakó mediterrán népesség egybeolvadásából jött létre. A 20. század második felében egyre több mítoszról derült ki, hogy nagyon is valós történeti magja van. Így az etruszkok származására nézve fontos momentumnak tűnik, hogy a Vilusza állammal kapcsolatos hettita dokumentumok ta-ru-ú-i-ša vagy ta-ru-i-ša nevet használnak Trója városára. Ez a névalak pedig kapcsolatot teremt az egyiptomi turusa népével, amely az ógörög nyelvben türszénosz lett. A Trója → etruszk kapcsolat az Aeneis-féle eredetmítoszt erősíti meg.

Roma:Museo Nazionale Romano: etruszk terrakotta szoborcsoport
Az etruszkok által elfoglalt területek (i. e. 750-500)

Az etruszk civilizáció és fejlődési szakaszai

Roma: Museo Naz. Romano: a villanova-kultúrához tartozó gödörsír
Roma: Museo Naz. Romano: villanovai urnasír
Roma: Museo Naz. Romano: villanovai sír helyszínrajza
Roma: Museo Naz. Romano: a villanovai anyagi kultúra emlékei
Róma Museo Nazionale Romano: etruszk timpanondísz maradványai
Róma Museo Nazionale Romano: etruszk terrakotta szoborrészlet

Az etruszk társadalom (társadalmak) kulturális jellemzőinek felvázolásában a kutatók általános nehézségét elsősorban az jelenti, hogy az etruszkok saját hagyományainak ismerete helyett – egyrészt főleg külső – nagyrészt görög, kis-ázsiai, vagy latin – információforrások állnak rendelkezésre, másrészt – és főleg a kezdeti időszakból – döntően temetkezési helyszínek tárgyi emlékeire kell hagyatkozniuk. Összességében mégis körvonalazódik az a kép, hogy Közép-Itália népeinek a villanova-korszaktól a római köztársaság megalapításáig – a helyi természeti és társadalmi adottságokra épülő – kultúrája és annak fejlődése, tükörképszerű hasonlóságot mutat az Égeikum és Kis-Ázsia korabeli társadalmaival. A tárgyi emlékek egyértelműen jelzik, hogy e két mediterrán kultúrtérség között élénk cserekapcsolat állt fenn, amely nemcsak tárgyi eszközök, de hagyományok, életszemlélet és szellemi javak cserélődését, egymásra hatását is jelentette. Mindezeket saját képére formálta, vagy további helyi újakkal bővítette, és így saját kultúrájává fejlesztette. A folyamatos kutatások eredményeként kirajzolódni látszik e társadalom regionális és lokális területi tömörülése (a provinciálistól a városi felé), illetve társadalmi (a patriarchálistól a városállam-szerű alakulatok szövetségéhez való) szerveződése is.

Az i. e. 5. század kezdetéig az etruszkok voltak a mai Olaszország északi és középső részén az uralkodó hatalom. A cumae-i vereség a görögökkel szemben i. e. 474-ben jelzi az etruszk uralom hanyatlásának kezdetét, amit felgyorsított a kelták inváziója az i. e. 4. században. Az etruszkok politikailag a rómaiak szövetségesei lettek az i. e. 3. század elejére, és kétszáz évvel később római polgárokká váltak. Az ezredforduló után már nem keletkeztek etruszk feliratok, és a beszélt nyelv használata is lehanyatlott. [1]

A Villanova civilizáció (i. e. 9–8. sz.)

A vaskori Itáliában több, végleges formáját csak a későbbi történelmi korban elnyerő etnikai–kulturális alakulat jött létre. Közülük a legjelentősebb – amelyet hagyományosan Villanova-kultúrának nevezünk – az i. e. 9. és 8. század között fejlődött ki. Az etruszk civilizáció földrajzi és kulturális értelemben ennek folytatója. Ezért a Villanova-kultúrát tekintjük az etruszk kultúra legősibb formájának. A Villanova-kultúra protourbánus civilizáció volt; alapvető településformája a falu, fő lakóegysége pedig a kunyhó.

Településeik az i. e. 1011. században jelentek meg, előbb a Tirrén-tenger partján, majd a félsziget belsejében, a Tiberis és az Arno folyók közötti vidéken, a mai Toszkána és Emilia-Romagna tartományok területén.

Ami a temetkezést illeti, eleinte egyszerű kis aknasírokban helyezték el a hamvakat, majd később áttértek a hantolásos temetkezésre, s ekkortól gödörsírokba temették halottaikat. Mivel az általuk elfoglalt terület rendkívül termékeny, erdő borította és ásványkincsekben igen gazdag föld volt, gyors fejlődésnek indult a mezőgazdaság és a kohászat. Emiatt Etruria hamar bekerült a távolsági kereskedelem vérkeringésébe, s így Itáliába is érkeztek luxuscikkek Szardíniáról, a Közel-Keletről és az Alpokon túlról, továbbá festett kerámiatárgyak Görögországból.

Az orientalizációs korszak (i. e. 720–580)

Az i. e. 8. század utolsó évtizedei és az i. e. 6. század eleje közé eső időszakban Etruriában megszilárdult a fejedelmi arisztokrácia, amely hatalmas földterületekkel – szántókkal, erdőkkel – és ércekben gazdag bányákkal rendelkezett, ezáltal igen tekintélyes jövedelemre tett szert. Etruria egyébként éppen bányakincseinek köszönhetően került kereskedelmi kapcsolatba a korszak magasabb civilizációs (technológiai–kulturális) szinten álló mediterrán-, illetve közép-európai népeivel. Ezek a kapcsolatok teremtették meg tulajdonképpen magának az etruszk civilizáció bámulatos felvirágzásának az előfeltételeit.

Az i. e. 7. és 6. század során kialakult a thalasszokrácia, azaz a tengerészek uralma. Az etruszkok ügyes és vállalkozó kedvű hajósok voltak, rendszeres kapcsolatot tartottak a Földközi-tenger valamennyi fontos civilizációjával. A thalasszokrácia volt a legfontosabb motorja az etruszkok hatalmas fejlődésének. Nagyon tagolt társadalmi rendszer jött létre, amelyben feltűnő különbségek alakultak ki a jövedelmi viszonyokban.

Az i. e. 7. század elejére keltezhetők az első etruszk nyelvű – az euboiai görög ábécé átvételét követően megjelenő – feliratok. A politikai hatalom birtokosának, a dúsgazdag arisztokráciának szüksége volt a magas rangjára és tekintélyére utaló kulturális jelekre; ilyenek voltak a paloták, az impozáns, tumulussal fedett kamrasírok, azok az értékes, egzotikus tárgyak, amelyek a Közel-Keletről és Görögországból érkeztek etruszk földre, valamint – nem utolsósorban – ide sorolandók a nemzetségi nevek is.

Az archaikus korszak (i. e. 580–480)

Az i. e. 6. század eleje és az 5. század első évtizedei közé eső korban fokozatosan meghonosodott Etruria-szerte az urbánus ideológia, amely nemcsak a lakott települések szerkezetét határozta meg, de a politikai–társadalmi berendezkedésre is hatással volt.

Az etruszkok nem hoztak létre kiterjedt államalakulatot, hanem keleti és görög jegyeket egyaránt mutató városállamokban éltek. Ezek közül kiemelkedett Tarquinii, amely nevét a hagyomány szerint Tarchonról, tizenkét város közötti (az ión szövetség mintájára létrehozott) szövetségnek a megalapítójáról nyerte.

Az arisztokrácia nem tűnt el, de gazdasági és politikai hatalma csökkent. A javak elosztásában jobban érvényesült az egyenlőség elve, ami a társadalmi középrétegek felemelkedésével és egy új, a közösség tagjaiból választott politikai osztály kialakulásával függött össze.

Minden város élén a legfőbb bíró, a hadsereg feje állt, az abszolút vallási tekintély. Az eleinte monarchikus berendezkedésű, majd a helyi oligarchiák által irányított városok függetlenek voltak, csak alkalmanként, a mindannyiukat fenyegető veszély láttán léptek szövetségbe.

Az építészet középpontjába az olyan közcélú létesítmények kerültek, mint a városfal és az akropolisz. A templom építészeti kategóriájának létrejöttével a vallás kikerült a családi szférából, ahová a nemzetségi kultusz korában tartozott, és a városlakó/közösség önkifejezésének eszközévé vált. A sírok elvesztették monumentális jellegüket, és szerényebb formát öltöttek. Ebben a korban Etruria kulturális fejlődését döntően befolyásolták a Jóniával és Attikával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok.

A klasszikus korszak (i. e. 480–320)

Az etruszkok politikai–gazdasági befolyása az i. e. 500 körüli időszaktól inogni kezdett. Először azért keveredtek háborúba, mert Rómából elűzték az etruszk Tarquinia gens uralkodóházát, majd délen verték meg az etruszk sereget. Az etruszkok időszámításunk előtt 474-ben a Kümé melletti tengeri csatában vereséget szenvedtek a szürakuszai I. Hieróntól és ezzel megakadályozták, hogy az etruszkok hatalmat gyakoroljanak Korzika és Elba, valamint a Földközi tenger nyugati medencéjének hajózása felett.

Ez az esemény Etruria gazdasági és politikai hanyatlásának kezdetét jelentette. Miután az etruszkok elvesztették a Tirrén-tenger feletti uralmat, háttérbe szorultak a görög világhoz fűződő kereskedelmi és kulturális kapcsolataik területén is. Ez a tény a művészetek és a kézműves mesterségek alakulására is jelentős hatással volt. A válság főképp a déli, tengerparti városokat érintette; a belső területek és a -vidék települései ezzel szemben gyors fejlődésnek indultak.

Két adriai kikötőn, Adrián és Spinán keresztül új útvonal jött létre Görögország felé. Az i. e. 4. század folyamán Etruria gazdasága ismét megerősödött E jelenség hátterében az állt, hogy a földeket újra művelés alá vonták, és megszilárdult az új, földbirtokos arisztokrácia. Ez a felvirágzás tükröződik a vallási építészet megújulásában és a szobrászat, a sírfestészet, valamint az agyagművesség fejlődésében is.

A hellenisztikus korszak (i. e. 320–27)

Az i. e. 4. századtól Róma egyre határozottabban avatkozott be Etruria ügyeibe, egyes városok ellen háborút vívott, másokkal szövetségre lépett, gyarmatvárosokat alapított. I. e. 396-ban a rómaiak elfoglalták Veiit, és lerombolták a várost. Hosszú küzdelem után az i. e. 2. században Etruria teljes egészében a rómaiak kezére került. A század vége és az i. e. 1. század közé eső korban Etruria fokozatos romanizáción ment keresztül. Ám az etruszkok nyelvüket és kultúrájukat még sokáig megtartották. I. e. 90-től – amikor a római polgárjogot kiterjesztették az itáliaiakra – a latin lépett az etruszk nyelv helyébe. Ez lényegében az etruszk civilizáció alkonyát, végét jelentette.

A kézművesek ebben a korban új technikákat, technológiákat alkalmaztak, s gyakran már a sorozatgyártással egyenértékűen állították elő termékeiket; ez történt az agyagművesség, a tükörkészítés és a bronzművesség terén is. Ami az építészetet illeti, az i. e. 2. században számos új középület – főként vallási célú épület – született, erre utalnak a fennmaradt terrakotta templomdíszítő elemek is. A bronz nagyszobrászat alkotásaira is hatott az új kulturális légkör: tökéletesen beilleszkedtek az úgynevezett „közép-itáliai" portréművészet irányzatába.

Más nyelveken
Afrikaans: Etruskers
Alemannisch: Etrusker
asturianu: Etruscos
azərbaycanca: Etrusklar
تۆرکجه: اتروسک‌لار
беларуская: Этрускі
беларуская (тарашкевіца)‎: Этрускі
български: Етруски
brezhoneg: Etrusked
català: Etruscs
corsu: Etruschi
čeština: Etruskové
Чӑвашла: Этрускăсем
Cymraeg: Etrwsciaid
dansk: Etruskere
Deutsch: Etrusker
Ελληνικά: Ετρούσκοι
Esperanto: Etruskoj
español: Etruscos
eesti: Etruskid
euskara: Etruriar
estremeñu: Etruscus
suomi: Etruskit
français: Étrusques
Frysk: Etrusken
galego: Etruscos
עברית: אטרוסקים
hrvatski: Etruščani
Հայերեն: Էտրուսկներ
interlingua: Etruscos
Bahasa Indonesia: Etruskan
italiano: Etruschi
ქართული: ეტრუსკები
Kurdî: Etrûsk
Latina: Etrusci
Lëtzebuergesch: Etrusker
lumbaart: Etrusch
lietuvių: Etruskai
latviešu: Etruski
македонски: Етрурци
Nederlands: Etrusken
norsk nynorsk: Etruskarar
norsk: Etruskere
occitan: Etruscs
polski: Etruskowie
português: Etruscos
română: Etrusci
русский: Этруски
sicilianu: Etruschi
srpskohrvatski / српскохрватски: Etrurci
Simple English: Etruscan civilization
slovenčina: Etruskovia
slovenščina: Etruščani
shqip: Etruskët
српски / srpski: Етрурци
svenska: Etrusker
Kiswahili: Waetruski
Türkçe: Etrüskler
українська: Етруски
vèneto: Etruschi
Tiếng Việt: Văn minh Etrusca