Ókori római naptár

Az ókori római naptár a modern időszámítás elődje, forrása. A rómaiak az évet tizenkét hónapra, 365 napra osztották. A 2. században elterjedt a „hét” időegység használata is. A napot pedig kétszer tizenkét órára osztották.

A római naptár Caesar reformja előtt

Julius Caesar Kr. e. 46-os reformja előtti római naptár 10 hónapos, összesen 304 napos volt.

A hónapok nevei: Martius, Aprilis, Maius, Iunius, Quintilis, Sextilis, September, October, November és December.

(Az első hónap Marsról (Martius), a második az ősanyaként tisztelt Vénuszról (Aprilis, annak etruszk nevéből), az idősekről Maius (május), Iunius a fiatalokról kapta nevét. A többi hónap egyszerűen a sorszámnevük alapján kapta nevét: Quintilis, Sextilis, September, October, November, December).

Hat hónap 30 napos volt, négy pedig 31 napos. A fennmaradó 61 napot, ami a téli évszakra esett, elhanyagolták.

Valószínűleg e hónapok nem a holdfázisokat követték, hanem a mezőgazdasági munkák időtartama szerinti felosztást. Ez valószínűsíthető abból is, hogy az ősi latin városokban is eltérő hosszúságúak voltak a hónapok: például Albában a március 36, a május 22, az augusztus 18, a szeptember 16 napos volt. Más városokban más volt a hónapok hossza. (Ovidius már a Caesar-reform után írta művét, így abban az szerepel, hogy a romulusi év négy 31 és hat 30 napos hónapból áll). Ebben a hagyományos naptárban két téli hónapnak nem volt neve: ezek az időszakok kiestek a hasznos mezőgazdasági munkavégzés ideje alól, így nem „érdemeltek” külön elnevezést.

Numa Pompilius (a római hagyomány szerint i. e. 715–673), Róma második királya illesztette be a január (Ianuarius) hónapot az év elejére, és a február (Februarius) hónapot az év végére. A februárt i. e. 452-ben áthelyezték január és március közé.

Március, május, quintilis és október 31 napos hónapok lettek, a többi 29 napos, a február kivételével, amely csak 28 napos lett. Ez így picit eltért a szabályos lunatikus évtől. Állítólag tradícióból és vallási hiedelmek miatt nem lehetett az év hosszában páros nap-szám, tehát egy napot hozzáadtak a 354 napos holdévhez, így kapták a 355 napos római évet. Ez már 50 nappal hosszabb volt a régi római évnél. A tropikus év 10,25 nappal hosszabb a római lunárisnál. Ebből következik, hogy a nyári ünnepek évente tíz nappal eltolódtak volna, és húsz év után már télen ünnepelhették volna az aratást.

A dilemmát úgy oldották meg, hogy minden második évben beiktattak egy plusz hónapot, ez volt a mercedonius vagy más néven mensis intercalaris (a mercedonius a merces kifejezésből ered, ami „fizetés”-t jelent, a munkások ugyanis ekkor kapták meg a fizetésüket). Ez a hónap 27, ill. 28 nap hosszú volt, ilyenkor a február 23 naposra rövidült, azaz 22, ill. 23 napot adtak az évhez. Így 4 év hossza = 355 nap + 377 nap + 355 nap + 378 nap = 1465 nap. Ez 4 nappal hosszabb 4 tropikus évnél, ami jobb megközelítést jelent, mint az évi 10 nap eltérés, de még mindig nem elég pontos. A pontifex maximus feladata volt időnként egy nap kihagyatása, hogy a lunáris év megfeleljen a szoláris évnek, ez azonban gyakran politikai okokból nem valósult meg. A rómaiak sokáig nem használták a „hét” időtartamot. A hónap tört részeit három speciális naphoz viszonyították:

  • Kalenda: a hónap első napja mindenkor (ebből ered a „kalendárium” szavunk)
  • Nona: a Hold állásától függött (félhold), általában az 5., ill. 7. nap
  • Idus: a telehold napja, általában a 15., ill. 17. nap a hónapban

Ezek alapján egy római hónapban a napok számozása a következőképpen alakult:

A január és február hónap bevezetése megbonyolította az év kezdetének kiszámítását. Az új rendszerben január lett az év első hónapja, névadója, Janus a kezdet és vég kétarcú istene. Február (kb. megtisztulás hónapja) hónapra kerültek a korábbi üres, névtelen hónapokat befejező megtisztulási és bűnbánó ünnepek. Ez volt az év legrövidebb hónapja és az is maradt a mai napig. A két új hónap bevezetése következtében azonban megváltozott a hagyományos dátumok sora, a korábbi évkezdet márciusban volt, és a két consul hivatali ideje is március 15. körül kezdődött. I. e. 153-ban ezt megváltoztatták és áttették január elsejére. Ettől kezdve fokozatosan szűnt meg a kettősség, és egyértelműen a Janus istenről elnevezett hónap első napja lett az év első napja is.

A római lunáris év és a tropikus év közti különbség harminc év alatt már egy hónapnyira nőtt, ami mind az állami, mind a vallási életben komoly problémákhoz vezetett (pl. nyáron kellett volna ünnepelni egy jellegzetesen tavaszi ünnepet). A naptár időnkénti kiigazítása, bizonyos számú napok törlése a pontifex maximus és pontifexek testületének feladata volt, a főpapok azonban meglehetősen rendszertelenül, vagy egyáltalán nem tettek eleget ezen kötelességüknek. Gyakran következetlenség uralkodott a tekintetben, hogy mikor és miért iktatnak be, illetve törölnek napokat. Ezt néha gazdasági érdek befolyásolta vagy az egyes hivatalnokok hivatali évének meghosszabbítása. A folyamatos polgárháborús zűrzavarban a helyzet odáig fajult, hogy a naptár már kb. három hónappal eltért a valós időtől. Ez vezetett el Julius Caesar reformjához, a róla elnevezett julián naptár bevezetéséhez.

Más nyelveken
azərbaycanca: Qədim Roma təqvimi
български: Римски календар
brezhoneg: Deiziadur roman
bosanski: Rimski kalendar
hrvatski: Rimski kalendar
interlingua: Calendario roman
日本語: ローマ暦
la .lojban.: latmo veldetri
македонски: Римски календар
Nederlands: Romeinse kalender
português: Calendário romano
srpskohrvatski / српскохрватски: Rimski kalendar
Simple English: Roman calendar
slovenščina: Rimski koledar
српски / srpski: Римски календар
українська: Календар римлян
Tiếng Việt: Lịch La Mã
中文: 羅馬曆
Bân-lâm-gú: Lô-má le̍k-hoat